Kiss-Tamasi Mirjam, Pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta

Pszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta

Hiszem, hogy nehézségeink sokszor összefüggnek azzal, hogy eltávolodunk önmagunktól – attól, amit érzünk, amire vágyunk, és attól is, amire valójában szükségünk van. Pszichológusként egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy segítsem a hozzám fordulókat abban, hogy újra kapcsolódni tudjanak önmagukhoz, jobban megértsék saját működésüket, és megtalálják a számukra hiteles utat.

A közös munkában fontos számomra a biztonságos, elfogadó és ítélkezésmentes légkör megteremtése, ahol őszintén lehet beszélni a nehézségekről, miközben a figyelem nemcsak a problémákra, hanem a meglévő erőforrásokra is irányul. Nem kész válaszokat szeretnék adni, hanem közösen keresni azokat a lehetőségeket és eszközöket, amelyek valódi kapaszkodót jelenthetnek a változásban és a fejlődésben.

Egyéni folyamatokban többek között önismereti és önértékelési kérdésekkel is foglalkozom. Gyakori témát jelentenek a nehéz élethelyzetek és életvezetési dilemmák, elakadások, valamint a leválás és önállósodás kérdései. A közös munka során helyet kaphatnak a párkapcsolatokban és más fontos kapcsolatainkban megjelenő nehézségek, a kommunikáció kérdései, valamint a női és férfi szerepekkel kapcsolatos dilemmák is.

Pár- és családterápiás munkában a kapcsolatokban kialakuló nehézségekkel, visszatérő konfliktusokkal, kommunikációs elakadásokkal és az egymás felé való kapcsolódás nehézségeivel is foglalkozom. Rendszerszemléletben gondolkodom, így a problémákat nem elszigetelten, hanem a kapcsolatok és az egymásra ható mintázatok összefüggéseiben szemlélem. Fontos része a közös munkának annak feltárása, hogy mi történik a kapcsolatban, milyen érzések, szükségletek és visszatérő működésmódok húzódnak a konfliktusok mögött, és hogyan lehet ezekből egy biztonságosabb, kölcsönösebb kapcsolódás felé elmozdulni.

A segítői munkában fontosnak tartom a folyamatos szakmai és önismereti fejlődést. Hiszem, hogy ahhoz, hogy másokat valódi figyelemmel és nyitottsággal tudjak kísérni, nekem is folyamatosan dolgoznom kell a saját működésem megértésén.